Az első sereg

A hegyek közötti keskeny völgyben hadsereg menetelt teljes fegyverzetben. A vezérek lovaik hátán ülve haladtak katonáik élén, mellettük zászlósaik mentek lobogókkal a kezükben. Legelöl egy fiatal férfi vonult embereivel, tisztje fehér alapon aranyszínű dárdát ábrázoló zászlót tartott. Idegen szemek tapasztalatlannak ítélték, de a többi vezér tudta, hogy ez az ember eldöntheti a csata kimenetelét. Teljes páncélzatban díszelgett, sisakját kezében pihentette, másikban címeres pajzsot tartott. Oldalán rúnákkal teleírt kasza lógott, hátán két szál dárda volt felpántolva. A völgy végét figyelte, szemei előtt már a közelgő összecsapást látta, ám képzelgését valami megzavarta. Nem sokkal előtte apró kavicsok pattogtak le a meredek sziklafalon. Hátraintett katonáinak, majd megállította lovát, leszállt róla, aztán zászlósához fordult.
- Vidd a lovam és a sisakom! – parancsolta határozottan. – Szólj a vezéreknek, hogy a lehető legcsendesebben indítsák meg a katonákat!
- Nem fognak hallgatni a szép szóra, uram – felelt a tiszt.
- Ha nem rohanjuk le őket most, az ellenfél lenyilazza a fél sereget, mielőtt kiérünk a völgyből – jött az utasító válasz.
- De ha ló nélkül megy, kifárad a páncél súlyától.
A fiatal vezér kioldotta mellvértjének pántjait, mely hangos csörömpöléssel csattant a földre, így láthatóvá téve eddig szerzett harctéri sebeit a testén. Pajzsának bőrpántját meghúzta alkarján, majd mindkét kezébe egy-egy dárdát fogott, aztán intve embereinek lassú futásba kezdett, feje fölé tartva címeres pajzsát. Éles zúgás után több ezer nyílvessző tűnt fel az égen, ezért a katonák is követték példáját. A mögöttük menetelők halk hörgéssel estek össze, a sereg hangos csatakiáltással az elöl rohanók nyomába eredt. Mikor elült a nyílzápor, a fiatal hadvezér eldobta pajzsát, majd dárdáit egyenként a völgy szájánál sorakozó sereg felé hajította, amik két lovas tisztet találtak telibe. Megmarkolva kaszáját hangos kiáltással az előtte álló katonák közé ugrott, felborítva három páncélost. Az így megbomlott sorokba emberei ék alakban hatoltak be, kettéválasztva az ellenfél seregét. Bárki állt az útjába, senkinek sem volt esélye a villámgyorsan mozgó férfi ellen. A völgyből ekkor kirontott a lemaradt sereg, élén a lovaikon vágtató vezérekkel. Egy hatalmas, vörös páncélt viselő, ősz szakállas férfi, a feje fölött tollas buzogányt forgatva üvöltött mély, dörgő hangján:
- Előre, katonák! Nem létezik, hogy ezt a csatát is Dárdás Darwell nyerje meg nekünk! Én akarom a király kitüntetését!