Bosszú

A trónterem ajtaja hangosan csapódott a falnak. Egy magas, páncélos férfi lépett be, karjaiban eszméletlen testet tartott. Vértje és arca vízzel keveredett vérrel volt bepiszkítva, homlokán mély seb tátongott. Kezei közt a nő gyönyörű arcát vörösre színeződött haja takarta, törékeny testét csak egy szakadt, cafatokban lógó ruha fedte. A terem másik végében, díszesen festett ablak előtt állt a vár ura, egy élete közepén járó, fekete hajú férfi. Mikor meglátta sebzett katonáját, elsápadva indult el felé.
- Crow kapitány, mi történt? - kérdezte remegő hangon.
A páncélos nem szólt egy szót sem, némán térdre ereszkedett, majd óvatosan a földre fektette a testet. Mikor a nagyúr közelebb ért, lábai gyökeret vertek, szemei a nőre szegeződtek.
- Sárga köpenyesek támadtak ránk a folyónál - kezdte mély hangján a kapitány. - Túlerőbe voltak, engem és öt katonámat is csak a szerencse mentett meg.
- És Nizell? - nézett fel ura. - Vele mi történt?
- Az ő hintóját támadták először. Mindent megtettem, de... - hagyta félbe mondandóját Crow.
A nagyurat elöntötte a düh, szemében eszelős láng lobbant. Átlépett a holttest felett, majd egy hirtelen mozdulattal fejbe térdelte katonáját, aki ettől elterült a földön.
- Ha mindent megtettél volna, nem a karjaidban hozod vissza őt nekem!
A kapitány lassan felkelt a földről, orrából vér kezdett folyni, mely a szájánál kettévált, majd állánál újra összefutott.
- Te rendelkezel életemmel és halálommal, nagyuram - szólt lehajtott fejjel.
- Ne izgulj, nem kell még elköszönnöd az életedtől. Eljön annak is az ideje, de nem most - hangzott a megnyugtató felelet.
- Köszönöm a nagylelkűséged, hercegem - mondta a katona.
A nagyúr megragadta a férfi mellvértjét, majd kezét ökölbe szorítva kétszer megütötte, aztán ellökte magától. Zsebéből díszes kendőt húzott elő, amivel letörölte a vért  kezéről.
- Ne hálálkodj, Crow! - szólt ördögi mosollyal.
- Mi a terved, nagyuram? - kérdezte halkan a kapitány.
- Holnap vérrel festünk be minden egyes sárga köpenyt, Crow!