Brin és Bobek

A magas lány a fákat fürkészve lovagolt be a kis ligetbe. A zöldellő fű egy kristálytiszta tavacskát övezett, ami pont jól jött ebben a nyári melegben. Szeretett lovának egy kis tisztást keresett, amely a vízhez is közel volt. Levette róla a nyerget, amit a földre dobott, aztán kényelmesen ráfeküdt.
- Bobek, érzed a szabadság édes ízét? - kérdezte mosolyogva.
Az állat vidáman megrázta barna sörényét, majd kettőt dobbantott patájával.
- Mostantól szabadok vagyunk, senki nem parancsolhat nekünk. Ez a legjobb érzés a világon - mondta nevetve a lány, majd felállt, átkarolta a ló nyakát, és beletúrt a sörényébe. A nagy meleg elől mindketten az árnyékba bújtak. Szürkületkor, mikor már elviselhetőbb volt a hőség, a lány ledobálta minden ruháját, aztán elmerült a hűs vízben. Kacagva pancsolt, néha még Bobeket is lelocsolta, aztán beúszott a tó közepére. Amikor az utolsó napsugarak is csak nehezen jutottak a ligetbe, halk kiáltásokra lett figyelmes.
- Brin, te átkozott, tudom, hogy itt vagy! - jött az erősödő hang a fák közül.
A rémült lány a lehető leghalkabban megpróbált kiúszni a vízből, de amikor a partra ért, megdöbbenve látta, hogy Bobek nyomtalanul eltűnt, ruhája és felszerelése sem volt a helyén. Kifelé kezdett futni a ligetből, megpróbált minél messzebb kerülni üldözőitől. Nem sokkal arrébb egy mély, kiszáradt folyómederhez ért. Az aljáról egy kísérteties hang szólt fel:
- Brin, ugorj le! - visszhangzott halkan, amitől a lányt kirázta a hideg.
- De teljesen meztelen vagyok - súgta az ismeretlennek. - Eltűnt a holmim.
- Tudom - jött a felelet. - Itt van nálam - azzal a sötétből felrepültek a lány ruhái, egyenesen a lába elé.
Kicsit meglepődött, de hamar felöltözött, aztán lenézett a mederbe, hátha meglátja a ruhatolvajt.
- Bobek is lent van? - kérdezte csendesen.
- Hát, mondhatjuk így is... - felelt elgondolkozva az idegen.
Brin tudta, hogy ez az egyetlen lehetősége a menekülésre, ezért hátrébb lépett, aztán leugrott a sötétbe. Utolsó emlékfoszlányaiban egy vakító fénygömbre emlékszik, majd egy erős karra, ami elkapja őt. A reggel első sugarai már Bobek hátán keltették, kellő távolságra a ligettől.