Haláltábor

A táborban a zord időjárás ellenére is zajlott a munka. Sűrű pelyhekben esett a hó, betemetve a gödrökben és az udvaron fekvő holttesteket. A katonák a meleg őrházból figyelték a rabokat, akik vékony, szakadt ruhában kényszerültek megásni a saját sírjukat. A keményre fagyott földet nehezen hasította a szerszám, sokan törött ásóval és csákánnyal dolgoztak. Az egyik árok szélén egy szőke hajú fiú lapátolt, közben folyamatosan köhögött. Az ő hangja volt az egyetlen, ami megtörte a munka zaját, ez még az őröknek is feltűnt.
- Hagyd abba, különben elvisznek! - szólt a gyerekre a mellette álló, idős hölgy.
- Nem tehetek róla, nagyon rosszul érzem magam - suttogta a fiú.
- Ha nem maradsz csendben, idő előtt fogsz valamelyik gödör aljára kerülni - mondta a nő, aztán hátat fordított neki, és folytatta az ásást.
- Jó, megpróbálom - felelte a gyerek, majd nagy levegőt vett, és újra lapátolni kezdett.
Egy darabig sikerült visszatartania a köhögést, de kis tüdeje nem bírta tovább elviselni a fájdalmat, és mély hörgésben tört ki. Apró vércseppek fröccsentek a havas földre, ami nagyon megijesztette. Kezét a szája elé kapta, de a hangos köhögést nem tudta elcsitítani. Lapátja a lába mellé dőlt, majd levegő után kapkodva a hóba térdelt. Az őrházból egy magas katona lépett ki, lába mellett láncon vezette fekete bundájú farkasát. Célirányosan a gyerek felé indult, a munkások fejüket lehajtva gyorsabb tempóba kezdtek. A fiú mögé lépve, dörgő hangján ráförmedt:
- Mit képzelsz magadról, neked van szüneted?!
A szerencsétlen próbált megszólalni, de a köhögéstől egy szót sem tudott kinyögni, ezért kezét az őr felé emelte, hogy megmutassa véres tenyerét.
- Jól van, gyere velem! - ragadta meg a gyerek nyakát, majd maga után rángatva elindult az egyik fából felhúzott ház mögé. Egy gödör szélén állt meg, aztán a hóba dobta a fiút.
- Itt pihenhetsz, ameddig akarsz! - mondta a katona, majd hátralépett.
A gyerek egyre több vért köhögött, még könnye is kicsordult a tüdejét maró fájdalomtól. Az őr eközben néhány lépéssel arrébb megállt, leakasztotta válláról nehéz nyílvetőjét, felhúzta, tűhegyes nyílvesszőt illesztett az idegre, aztán az előtte térdelő fiú hátára célzott. A fegyver láttán a farkas morogni, vicsorogni kezdett, de jól tudta, amíg nem kap rá parancsot, addig nem támadhat. A köhögés végre elmúlt, a kis ártatlannak sikerült nagy nehezen levegőt venni. Szeme a gödör aljára tévedt, ahol a friss hó alatt néhány holttest hevert. Ekkor tudatosult benne, hogy miért pont ide hozta a katona, ezért széttárta kezeit, arcát az ég felé emelte, és várta az elkerülhetetlent.