Téboly

A csendes utcára egy fiú lépett ki az egyik hatalmas, szürke ház kapujából. Lassan, bizonytalanul tántorgott a széles járdát követve, ami a város központja felé vezetett. Sovány testén lógott a koszos ruhája, amit valószínűleg már több napja hordott. Szeme beesett volt, üveges tekintetével a külvilágot fürkészte. Vörösen izzó szempár, mely tükrözte a tudat korlátozottságát. A tűzvirág bódító füstje teljesen behálózta az elméjét, ami illúzióképek sorát jelentette meg a szeme előtt. Az út szélén álló fák vidám táncot jártak gyökereikkel, a lombokról hulló virágszirmok gyönyörű nőkké álltak össze, akik szemérmesen hívogatták a fiút. Szinte lebegtek körülötte, néha lágyan megsimogatták arcát, beletúrtak a hajába, de mire ő is megérinthette volna valamelyiket, távolabb libbentek tőle. Nevetésük, édes beszédük kellemes madárcsicsergéshez volt hasonló. Az egész világ vele együtt örült, hiszen ennél nem is lehetett volna vidámabb. Euforikus mosoly ült ki az arcára, mikor lába alatt a járda csodaszép szivárvánnyá változott. Az emberek lenézően kerülték ki, a háta mögött összesúgva szörnyülködtek. A vidám utca egy forgalmasabb térre vezetett, minek közepén hatalmas szökőkút tornyosult. Mire a fiú lelépett a szivárvány végéről, a tér fölé vörös felhők gyűltek, a macskakövek között lángot okádó rések nyíltak. Rémülten dermedt meg az utca sarkán, lábai lassan beleolvadtak a járdába. A lángoszlopok között démonfajzatok jártak, és oszló testű, felismerhetetlen lények százait taszították a tüzes nyílásokba. A szökőkút alján rothadó hullák hevertek, kiontott vérüket magasan az ég felé lövellte. Kárhozott lelkek keserves sikolya visszhangzott, melyek a világ összes fájdalmát hallatták. Torz arcú szellemek tűntek fel a semmiből, akik a fiú körül kezdték járni haláltáncukat. Lába körül megnyílt a föld, csont kezek nyúltak föl, majd erőteljesen megragadták végtagjait, és lefelé kezdték húzni. Kétségbeesett kiáltás hagyta volna el száját, de egy éles, szorító erő elfojtotta minden hangját. Mikor már majdnem elnyelte a föld, egy erős kéz ragadta meg, és kirántotta az illúzióvilágból. Szemeit kinyitva megnyugodva látta, hogy minden szörnyűség eltűnt, és éppen egy fehér köpenyes férfi rángatja végig egy szűk ajtókkal teli alagúton. Az egyik ajtón belökve térdre rogyott , izzadságtól átázott hálóingje bemocskolódott. Vele szemben ott állt az anyja, aki megtört fiának halott elméjét siratta.