Prológus

Az egyszerűen berendezett szobában két férfi ült egy íróasztalnál. Mindketten elegánsan voltak öltözve, az egyikőjük néhány papírt lapozgatott, míg a vele szemben helyet foglaló némán figyelt. A percekig tartó, súlyos csendet halk torokköszörülés törte meg.
- Sajnálom, de most sem fogadhatom el az ajánlatát - szólt a férfi, aki a papírokat tartotta, majd hátradőlt kényelmes karosszékében. - Nem is értem, miért erőlteti ezt a szerződést.
- Sadrawaal nagyúr sokra tartja az ön tudását, ezért igazán örülne, ha csatlakozna a család kötelékébe - felelte a másik nyájasan.
- Nekem úgy tűnik, hogy a mélyen tisztelt nagyúr csak az ültetvényre szeretné rátenni a kezét, nem foglalkozik az én tudásommal.
- A szerződésben kikötött részek csupán formai követelmények - válaszolt ismét a férfi. - Tudja nagyon jól, mennyire szigorúan veszi a család a birtokokra vonatkozó szabályokat.
- Hogyne tudnám! - nevetett hangosan a férfi, és az asztalra dobta a papírokat. - A család kötelékein belül csak a Sadrawaaloknak van joga a borkészítéshez, a kereskedelemhez, a földek igazgatásához.
- Sokat ad a pletykákra, uram. - A futár arca elkomolyodott, miközben a szétszóródott papírokért nyúlt. - A nagyúr becsületes ember, jólétet és biztonságot nyújt a hűségért cserébe.
- Ugyan miért volna szükségem biztonságra? Nincsenek ellenségeim.
- Soha nem tudhatja, kit haragít magára a tetteivel, uram.
Az addig higgadtan üldögélő férfi felpattant helyéről, homlokára a düh szántott ráncokat. Fújtatva figyelte a papírjait összekaparászó futárt, majd mikor végzett a dolgával, a ház ura az ajtó felé mutatott.
- Takarodjon a házamból, és többet ne hozzon ide semmilyen szerződést!
- Végzetes hibát követ el - mondta a férfi, aztán felállt a székéről.
- Takarodjon!
A futár nem szólt többet, csak alattomos mosollyal elhagyta a szobát. Néhány perc múlva a lakáj kopogtatott az ajtón, majd a választ meg sem várva benyitott.
- Minden rendben van, uram?
- Gyere beljebb, Fafhen! - A férfi a hatalmas ablaknál állt, és az éppen távozó hintót figyelte. - Tölts nekem egy pohár bort!
Az ősz bajuszos, kopasz lakáj már rég megtanulta, ha ura az ablaknál állt, valami nem volt rendjén, ezért csak akkor beszélt, mikor parancsolója kérdezte. Csendben töltött egy pohár bort - minden szobában volt egy vitrin, ahol tartottak néhány üveggel -, majd ő is az ablakhoz lépett, aztán átnyújtotta az italt urának.
- Mondd csak, Fafhen, miért feketebort töltöttél nekem? - kérdezte a férfi a pohárba merengve.
- Megjegyeztem az évek során, hogyha jó uram lelkét valami nyomasztja, azt csak ez mulasztja.
A ház ura egy pillanatra elmosolyodott és helyeslően bólogatott.
- Sadrawaal szüntelenül ereszti a futárjait, hogy hajtsak fejet előtte.
- Ön több annál, mintsem a talpnyalók sorába álljon, uram - vágta rá a lakáj gondolkodás nélkül.
- De mi lesz akkor, ha egyszer tényleg felhergelem a családot? - A férfi gondterhes arccal pillantott fel a pohárból, és az egyik fal felé fordult, amin egy őt és családját ábrázoló festmény díszelgett. - Mi lesz, ha nem tudom megvédeni azokat, akik fontosak számomra?
- Amíg ön életben van, a feleségét és a lányát nem érheti baj. Sadrawaal ugyan sok mindenre képes, de nem fogja egy maroknyi földért kockáztatni a hírnevét - felelte bizakodóan a lakáj.
- Úgy legyen, ahogy te mondod, Fafhen - bólintott a férfi, és belekortyolt a fekete nedűbe.